A geometrikus formák mint szimbólumok
A geometria egyidős az emberiséggel. A barlangrajzok számtalan egyszerű, azóta már a tudomány által definiált síkidomot tartalmaznak, sőt, az ábrázolásmódból következtethető az ősemberek érdeklődése a szimmetrikus formák iránt. Az ókor tudósai pedig az égbolton szabad szemmel látható csillagok sokaságát rendezték különböző alakzatokba, és kötötték össze képzeletbeli vonalakkal, körívekkel.
A három-, négy- és sokszögek, valamint a kör és a görbe vonalak kombinációi leginkább medálokon és charmokon köszönnek vissza. A legtöbb síkidomot felruházta az emberiség – a vallás és a spiritualitás egyes irányzatai – különféle jelentésekkel.
A háromszög az ellentétek feloldásának a jelképe. A test, az elme és a lélek kombinált erejével áll összefüggésben, de a Szentháromság szimbóluma is egyben. A kör önmagába visszatérő formája az örökkévalóságot, a végtelenséget, ezzel együtt a tökéletességet és az istenséget is jelképezi.
A négyzet a szilárdságot és a stabilitást jeleníti meg, a biztos alapokon való állást hangsúlyozza. A csillag a remény, a siker, az igazság és a spirituális vezetés jelképe is lehet.
Ahány geometrikus ékszer, annyiféle attitűd
A fent leírtakból következik, hogy tudatosan vagy ösztönösen, de a minket leginkább kifejező formát választjuk. Karakteres, határozott ember valószínűleg szögletes és szabályos éket választ magának. Aki álmodozóbb alkat, inkább dönt a szabálytalan, első ránézésre keszekuszának tűnő kompozíciók mellett. A romantikus és kiegyensúlyozott személyiségjegyet fejezi ki a szív, a csillag vagy a kör forma viselése.
A Thomas Sabo háromszög charm sárga arany keretben, smaragdzöld színben óhatatlanul a viselőjére irányítja a figyelmet. Az alakzat nem szabályos, viszont szimmetrikus, és nagyon hangsúlyossá válik a lefelé mutató csúcsa miatt.
A lefelé mutató háromszög feminin és Hold szimbólum, az anyaföldet, a vizet, az esőt és az áldást jelképezi. Nagyszerű kiegészítője egy csodás aranyláncnak, de egy karkötőn is kiemelt figyelemre számíthat.
Befolyásoló persze a geometrikus alakzatok színvilága, illetve a méretük is. Amennyiben fülbevalón vagy nyakláncon jelennek meg, érdemes a fizikai adottságunkat is szemügyre vennünk a spirituális üzeneteken túl.
Egy vékony arc mindenképpen az apróbb méretű, finom vonalvezetésű ékszert vonzza. A kerekded arcforma és vállak jól ellensúlyozhatók szögletes formákkal, bátrabb színekkel. A markáns és szigorú arcéleket kiválóan megszelídítik és lágyítják a körök, valamint a görbe vonalakat tartalmazó formák.
Uralkodjon rend a gyűjteményedben!
Akár különféle tematikák köré is csoportosíthatod geometrikus ékszereidet, vagy szerezd be az összes fellelhető darabot, és viseld aktuális hangulatod szerint! A szettekben kapható ékek harmóniájával egészen lenyűgöző hatást érhetsz el.
Játssz bátran az elemekkel, és kísérletezz kedvedre! Amennyiben további kérdésed és kérésed merül fel, keress minket elérhetőségeink bármelyikén!

















































