A fülbevaló mint szimbólum
A perzsa és az asszír kultúrákban a férfiak is gyakran hordták a fülbevalókat, melyek az erőt, a bátorságot és a társadalmi rangot jelképezték. A középkorban Európában a fülbevaló viselésének a divatja időszakosan eltűnt, főleg azért, mert a nők bonyolult fejfedőket viseltek, melyek eltakarták fülüket.
A reneszánsz korszaka aztán visszahozta az életöröm, a pompa és az ékszerek, ezzel együtt a fülbevalók népszerűségét is, mely trend napjainkban is jellemző. Egyes kultúrákban a felnőtté válás szimbólumai voltak, Indiában például a fülbevalóval való első találkozás a gyermekkor végét és a felnőttkor küszöbét jelentette.
Míg egyes korszakokban a nemi identitás kifejezője volt, azaz kifejezetten a nők ékszere, máskor a babona és a spiritualitás felülírta ezt. A tengerészek egyfajta talizmánként tekintettek rá, hitték, hogy szerencsét hoznak, ezzel együtt védelmet nyújtanak a nem kevés veszéllyel járó tengeri út során. Ahány történelmi kor, annyi jelentés és történet. Egy biztos, mára is megmaradt ezen ék rejtelme, népszerűsége.
A különleges arany fülbevalók végtelen kombinációja
A fülbevalók választéka szinte végtelen, minden egyes típus más és más üzenetet közvetíthet viselőjéről. Mindegyikre jellemző, hogy maradandó értéket képvisel, hiszen a 14 és 18 karátos arany időtálló és értékálló befektetés. Egészen egyszerű és visszafogott megoldás lehet a bedugós, azaz a stiftes fülbevaló, mely hétköznapra is tökéletes viselet.
A Le Carré 18 karátos arany csillagos fülbevalója 0,11 ct gyémánttal egy nagyszerű példája annak, hogy az egyszerű valóban lehet nagyszerű. A bedugós fülbevaló ötágú csillagai magukban foglalnak egy-egy apró brillkövet. Olyan hatása van, mintha a csillagos égbolt egy kis részlete jelenne meg testünkön. Leheletfinom ékszer akár a mindennapokra, de a minősége és az értéke miatt az ünnepi alkalmakra is méltó helyet vív ki magának.
A karika-fülbevalók minden esetben magabiztosságot, és egyfajta időtlen stílust képviselnek. Mondhatjuk, hogy az arany fülbevalók legikonikusabb változatai. A lógós, hosszú fülbevalók elegáns és különleges alkalmakra ideálisak, mivel a nyak vonalát hangsúlyozzák, így vonzzák a figyelmet. Drágakövekkel vagy gyöngyökkel kirakva az estélyi ruhák tökéletes kiegészítőjeként is szolgálhatnak.
Hogyan válassz könnyedén?
Némi önismeret és kialakult stílus azért szükséges a megfelelő ékszer kiválasztásához. Amennyiben magabiztosan válogatunk, úgy szinte megérezzük a minket hívó darabokat. Ilyenkor a világ minden kincséért meg nem válunk kedvenc ékünktől.
Van úgy, hogy nehezebb a választás. Ilyenkor jó, ha meghatározzuk, milyen célból, milyen öltözethez keresünk kiegészítőt. Napi használat vagy jeles alkalom motivál? Egy barát vagy ismerős jóindulatú véleménye is inspirálhat. Amennyiben még mindig maradtak kérdéseid, keress minket elérhetőségeink bármelyikén!